A Szcientológiában Isten fogalma a Nyolcadik dinamikaként (késztetés a végtelenként való létezésre) jut kifejezésre. Ezt Legfelsőbb Lényként is szokták azonosítani. A Nyolcadik dinamika, a Szcientológia Isten-fogalma az egyetemes túlélés legtetején helyezkedik el. Ahogyan azt L. Ron Hubbard A túlélés tudománya című könyvben leírta:
„A világtörténelemben a teljesen lezüllött és elmúló kultúrákat leszámítva egyetlen kultúra sem mulasztotta el elismerni egy Legfelsőbb Lény létezését. Empirikus megfigyelés, hogy az emberek egy Legfelsőbb Lénybe vetett erős és tartós hit nélkül rosszabb képességűek, kevésbé etikusak és kevésbé értékesek önmaguk és a társadalom számára. […] Csupán megfigyelés alapján: szilárd hit nélkül egy ember inkább tárgy, mint ember.”
A zsidó-keresztény eredetű vallásoktól eltérően a Szcientológia Egyháznak nincsenek Istennel kapcsolatos dogmái, vagyis bizonyítás nélkül elfogadandó, kötelező hittételei, amelyek elfogadását az Egyház elvárná a tagjaitól. A Szcientológia ebben a kérdésben nem várja el az egyéntől – mint ahogy egyetlen más tanításával kapcsolatban sem –, hogy kizárólag hit alapján fogadjon el valamit. Ahogy az illető szellemi tudatossága növekszik a Szcientológia szellemi tanácsadás és tanulás során, az összes dinamikáról saját bizonyosságot szerez. Ennek megfelelően a személy csak akkor szerez teljes megértést a Nyolcadik dinamikáról (végtelen) és a Legfelsőbb Lényhez fűződő viszonyáról, ha teljes egészében eléri a Hetedik dinamikát (szellemiség).