Az emberi kultúra kialakulásával párhuzamosan a különféle világnézetek, vallások kialakították és hagyományozták elméletüket az univerzum teremtésével kapcsolatban. Egyes vallási hagyományok, mint például a hinduizmus és a buddhizmus, a világegyetemet lényegében örökkévalónak tekintik anélkül, hogy az idő folyamában, ahogy mi érzékeljük azt, elkezdődne vagy befejeződne. A Biblia első könyvei a világegyetem teremtéséről szóló beszámolót tartalmaznak. Más vallási hagyományoknak más nézeteik vannak, de mindegyik megpróbálja megmagyarázni azt a végső kérdést, hogy honnan jöttünk és hogyan jött létre az univerzum. Mivel megdönthetetlen bizonyítékkal vagy érvekkel egyik elmélet sem rendelkezik, továbbra is fennáll a sokszínűség, és ez adja a vallás vagy gondolat szabadságának egyik alapját.
A Szcientológia is rendelkezik egyfajta teremtéselmélettel, ahogy azt már több vallástudományi tanulmány és világi bírósági döntés is megerősítette, hogy a szcientológia magában hordoz minden olyan jegyet, amely „elvárt” egy vallástól, így azt is, hogy van saját teremtéselmélete.
Ahogy manapság megszokott szinte minden témában, a szcientológia vallási meggyőződéseivel kapcsolatban is tele van az internet mindenféle „információval.” Ha keresés közben nem hiteles forrást használunk, pl.: bulvároldalakat vagy sértődött, korábban magukat szcientológusnak tartó személyek beszámolóit, akkor könnyen ütközhetünk valótlanságokba, kiadatlan kutatási feljegyzések elferdítéseibe, szövegkörnyezetből kiragadott és kifacsart értelmezésekbe, illetve ezek keverékébe, amelyeknek általános célja a szcientológia teológiájának és híveinek kigúnyolása, lejáratása, vagy csak egyszerűen a kattintások növelése. Azonban a szcientológia valódi termetéstörténete sokkal egyszerűbb és egyáltalán nem sci-fibe illő, mint amilyenek az interneten található egészen elképesztő elméletek.
A szcientológia, a világegyetem teremtésével kapcsolatos vallási hiedelmeinek megértéséhez szükséges tudni a szcientológia egyik alaptézisét. Mégpedig, hogy létezik a szellem (a görög théta betűvel jelöljük), amely egy, a fizikai univerzum és annak törvényei felett és attól teljesen különálló egyfajta életerő. A szcientológia nézete szerint a fizikai univerzum ennek az életerőnek a tudatos, szellemi teremtésének eredménye. Ez az életerő hozta létre és eleveníti meg az anyag (matter), az energia (energy), a tér (space) és az idő (time) fizikai univerzumát, azaz a MEST-et. Ily módon a théta és a MEST keverékéből jön létre az Élet, és ahogy a théta és a MEST kombinációja életet teremt, az elkülönülésük egyet jelent az organizmus halálával. Bár az organizmus fizikai része elenyészik a halállal, a théta ekkor sem szűnik meg létezni. Fizikai értelemben halhatatlan.
Az L. Ron Hubbard által 1953-ban írt A Faktorok című írás pontokba szedve jeleníti meg a théta eredetét és a fizikai univerzum teremtését. Az alaptézis hasonló a keresztény vallásokhoz, azaz hogy van egy a fizikai univerzumon kívül álló erő, energia vagy Isten, ami a teremtést elindítja. Már 1951-ben a Túlélés tudománya című könyvben úgy fogalmaz: „Úgy tekinthetnénk, hogy Isten teremtette a fizikai univerzumot és a théta univerzumot.” A Faktorokban ez így kerül megfogalmazásra: „1. A kezdet előtt volt az Ok” – írja L. Ron Hubbard. Majd lépésről lépésre haladva érkezünk el odáig, hogy
„23. Az univerzumokból pedig szám szerint három van: az egy nézőpont teremtette univerzum, az összes többi nézőpont által teremtett univerzum, és a nézőpontok által teremtett univerzum, amelynek a fennmaradására vonatkozóan megegyezés van – ez a fizikai univerzum.”
Ha részleteiben szeretné megismerni ezt az elméletet, akkor kattintson ide.
Ha, többet szeretne megtudni arról, hogy a szcientológusok valójában miben hisznek, akkor forduljon hiteles forráshoz! Javasoljuk, hogy olvassa el a Szcientológia: A gondolkodás alapjai című könyvet vagy L. Ron Hubbard bármely más Szcientológiáról szóló könyvét, amelyek széles körben elérhetők könyvesboltokban, könyvtárakban és a www.szcientologia.org.hu weboldalon.