SZCIENTOLÓGIA: VALLÁSI IMÁDATOT FOLYTATÓ KÖZÖSSÉG

A TANULMÁNYRÓL

Ebben a cikkben Lonnie D. Kliever professzor megvizsgál és megválaszol két kérdést: 1. Vallás-e a Szcientológia? 2. Vallási imádati helyek-e a Szcientológia-egyházak? „Szakmai képzésem és tudományos kutatásaim alapján meggyőződésem – állapítja meg Dr. Kliever –, hogy a Szcientológia a kifejezés minden értelmében vallási szervezet, mert megfelel bármilyen vallási hagyomány tudományos definíciójának, mert ugyanazoknak a céloknak az elérésére törekszik, mint bármely vallási törekvés, és mert megtalálhatók benne bármely vallási közösség dimenziói. Arról is meg vagyok győződve, hogy a Szcientológia a szó minden értelmében vallási imádatot folytató közösség, mert az imádat tárgya abszolút és transzcendens, az imádat formái egyaránt szellemiek és oktatásiak, továbbá az imádati alkalmak lehetnek privátak és nyilvánosak is. A Szcientológia-egyházak többféle szolgáltatást nyújtanak, és több mint 167 országban nyitva állnak a nyilvánosság előtt.

ÉLETRAJZ

Lonnie D. Kliever Ph. D. (1932–2004) a vallástudományok professzoraként és tanszékvezetőként dolgozott a Déli Metodista Egyetemen (Dallas, Texas). A Hardin-Simmons Egyetemen szerzett magna cum laude Bachelor of Arts diplomát pszichológiából (1955), a New York-i Union Teological Szemináriumon cum laude minősítéssel végzett Master of Divinityként (1959), és a Duke Egyetemen kapta meg a filozófia doktora címet vallásból és filozófiából (1963). Oktatóként is működött az El Pasó-i Texasi Egyetem Filozófia Tanszékén (1962–65), a San Antonió-i Trinity Egyetem Vallás Tanszékén (1965–69), illetve a kanadai Ontarióban a Windsori Egyetem Vallástudományok Tanszékén (1969–75). Több tucat cikket és számtalan könyvet írt a filozófiáról és a vallástudományról, amelyek többek között: Radical Christianity: The New Theologies in Perspective (1968); Shattered Spectrum: A Survey of Contemporary Theology (1981); The Terrible Meek: Religion and Revolution in Cross Cultural Perspective (1987); Dax’s Case: Essays in Medical Ethics and Human Meaning (1989); és H. Richard Niebuhr (1991). Dr. Kliever hosszú ideig volt elismert tagja az Egyetemi Oktatók Amerikai Szövetségének, az Amerikai Vallásakadémiának, a Tudományos Valláskutató Társaságnak, az Amerikai Teológiai Társaságnak, a Kanadai Valláskutató Társaságnak, a Kanadai Teológiai Társaságnak és a Valláskutatási Tanácsnak.